Nagyon szeretem a meséket! Persze minden kitalált történet mese, de én most azokra gondolok, amire a mese szó hallatán mindenki először asszociál. Beszélő állatok, boszorkányok, varázslat, megelevenedő tárgyak, és persze a végén a jó győz és elnyeri méltó jutalmát. Olyan, mint Neil Gaiman Magyarországon most megjelent könyve a Coraline.

És ebben a mesében ráadásként van egy titkos ajtó. Kicsit olyan, mint a Kékszakállú Herceg várában, kicsit olyan, mint a Narnia Krónikájában, de én leginkább Alice Csodaországában tudnék elképzelni egy ilyen ajtót, ami Coraline számára átjáró egy másik világba. Egy olyan világba, ami az eredeti mása kicsit kifordítva, kicsit eltorzítva. Ahol elsőre minden szép és érdekes. Ahol egy gombszemű és gonosz másik anya a mindenható úr.

Félelmetes vagy inkább veszélyt rejtő szituáció, és Gaiman mindent megtesz, hogy sötét hangulatot teremtsen, és egy pillanatig se érezzük kis hősünket biztonságban. Olyannyira jól teszi ezt, hogy már-már ráfoghatjuk a könyvre, hogy horror, holott csak egy igazi mese, ami tudvalevő, hogy legtöbbször kegyetlen és véres (elég, ha csak a klasszikusokra gondolunk, úgy, mint Grimm és Andersen). Én személy szerint régen olvastam ilyen magával ragadó, ugyanakkor a gyermekkorom félelmeit idéző mesét, amiben a fantáziavilágba tett kirándulás a legnagyobb félelem, a szülők elvesztése felé konvergál. Sok kis segítséggel persze győz a jó, még akkor is ha korához képest kicsi termetű.
A horror filmekkel állított párhuzam mindazonáltal nem teljesen elhibázott, a történet szövése sokszor emlékeztetett engem egy hollywood-i forgatókönyvre. A kiemelt részletek szinte az olvasó fejébe erőszakolják a következtetéseket, és ezek a részek persze mind összeállnak egy egésszé. Ugyanakkor sok az elvarratlan szál az Apa és Bobo bácsi figurája kicsit elnagyolt, és az üresen álló lakás motívuma is lóg a levegőben. A történet vége pedig kicsit túl van csavarva, talán jobb lett volna, ha a klasszikus horror befejezést alkalmazza szerző, mikor is az utolsó snittben visszatér az elpusztíthatatlan gonosz. Vagy egy darabja...

Ezek a hibák azonban bőségesen ellentételezve vannak a főgonosz plasztikus megjelenítésével és a folyton változó és átalakuló környezet leírásával, amit nagyon jól erősít Dave McKean fantasztikus illusztrációja a maga nyers játékosságával. Ezeknek köszönhetően az egyszerű és lendületes történet nagyon jól vizualizálható, de ha valaki mankóra szorulna, annak elárulom, hogy a Corvin 3D március 12-én mutatja a be a könyvből készült animációs filmet Henry Selick rendezésében (aki anno a Karácsonyi lidércnyomással debütált.)

Nem mondanám, hogy csak felnőtteknek ajánlom a Coraline-t, de azt sem hogy nyugodt szívvel lehetne gyerekek kezébe adni. Mindenki döntse el maga... De ha mégis, ajánlom, hogy a kiskorú együltő helyében olvassa végig, mert a boldog vég nélkül, a közepén félbehagyva garantáltak a rémálmok!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Neved:
Emailed:
Honlapod:
Üzeneted: