« Charlotte Brontë: Jane Eyre – az 1800-as évek Hamupipőkéje   "Leszólítlak az utcán, hogy megtudd, hogy hol vagy!" »

A szerethető BKV

2008. november 19., szerda  Szerző: SzuperApu Kategória: Ismeretterjesztő

Mindig is tudtam, hogy nem egyedül vagyok olyan, aki ideológiai alapon és nem szükségből használja a budapesti tömegközlekedést. Sőt, van olyan ismerősöm, aki szerint szépségei és szép járművei is vannak a BKV-nak. Most már van egy könyv is, ami erre az álláspontra helyezkedik, és ha nem ismerném az utolsó magyar playboy, Legát Tibor több lábon álló életpályáját, csodálkoznék, hogy pont a Kézi Chopin egykori (és a Lidérc! mostani) frontembere jegyzi a Közlekedik a főváros című albumot.

Közlekedési egységenként és azon belül időrendben mutatja be a könyv a tömegközlekedés városképre gyakorolt hatását, azt hogy a város története, hogyan fonódott össze a közlekedés történetével. Azt hogy a politika, hogyan használta transzparens eszközként, vagy épp hogyan hanyagolta, ha úgy hozta a helyzet. Teszi ezt a szubjektív hangvételű, de szakmailag teljesen korrekt főszövegben, és a képek mellé „szegecselt” korabeli történetekkel, újságkivágásokkal. Érdekes, szórakoztató könyv, bárki örömmel forgathatja, főleg, hogy a retrónak továbbra sem lankad a divatja, s közben olyan titkok nyitjára lel rá az ember, hogy miért kezdődik a trolik számozása 70-nel, mi célt szolgálnak a felújított 2-es metró vonalán a mozgólépcsők fölött található repülőgép hajtóművek, vagy épp, hogy miért sárga a villamos.

Albumról lévén szó, nem mellékes a könyv képanyaga sem. Eddig sehol, vagy csak üzemi lapokban publikált fotók kerültek a kiadványba. Jórészt fekete-fehér, és a járműveket ábrázoló fotókról van szó, esetleg a dolgozók munkanapjait csodálhatjuk meg a maga szocreál szépségében. Én személy szerint szívesen vettem volna több, a közösségi közlekedéshez kapcsolódó tárgyfotót, jegykezelő automatákat, bérleteket, egyenruhákat, munkaeszközöket, és a metróépítésekről is lehetne több kép, persze ez utóbbi a másodlagos hadászati cél és a munkálatokat felügyelő szervek miatt tényleg nem az alkotók hibája, és persze kivihetetlen.

A könyv minden tekintetben alapos munka. A kiállítása majdhogynem hibátlan, praktikus, jól tagolt, látszik rajta, hogy nem spóroltak benne semmivel, de ennek ellenére az ára nem szállt el. A fejezetek elválasztása a szűkre vágott jármű frontok átmenő kétoldalas fotóival zseniális, a szöveg szellős, a képek nagyok, és csak néha válik nehézkessé az olvasás a sok mellékszövegtől. Talán ha ezek elrendezése nem bontaná meg túl durván a főszöveg szövetét, vagy ha esetleg kevesebb lenne…, de akkor meg lemaradnánk jó pár sztoriról.

Sokszor nehéz szeretni a BKV-t, de ezt a könyvet forgatva talán nehéz lesz utálni is.

Interjú a szerzővel


címkék: BKV, Budapest, Jószöveg, közlekedés, Legát Tibor

22 komment

Eddig 22 komment érkezett (RSS)


Szólj hozzá


A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.







© Olvasóblog
Design by Political Monster
Remixed/Freeblogged by Skinned!

Spam Poison